No, kicsit lenyugodtam. Semmi nem bosszant igazán ,csak a bizonytalanság, és az igazságtalanság. Egyre jobban úgy érzem, hogy én vagyok a hülye. Persze nem azt akarom, hogy elküldjön, de valami magyarázatot azért mégis...Itt vagyok nála már nem 1-2 éve, a szívem -lelkem kitettem és ez a köszönet? Természetesen nem várok semmi extrát, csak annyit, ha van munka, akkor dolgozhassak! Eddig bármit kért, semmire nem mondtam, hogy nem. Amit tudtam a legjobb tudásom szerint megcsináltam. A vakolástól elkezdve, meszelés, takarítás, 20 alkalmazott betanítása, fizetések kiszámolása, bármit, tényleg bármit kérhetett. Most inkább így félretett. DE MIÉRT??? És ha nincs velem baja, akkor is mondhatna legalább annyit, hogy csak ennyi munka van, de várok még innen vagy onnan. Mindig én voltam az, akire számíthatott akár szombat, vasárnap ,túlóra: amíg kész nem lettünk.Ja persze figyelmeztetett, Hogy ne dohányozzak annyit ,(1-2 óránként 1 szál az rengeteg ), hogy ne hallgassak rádiót, ne vegyük feljebb a fűtést 2-esnél, hogy az ajtót csukjuk be mindig, minden körülmények között. A múltkori volt a legaranyosabb, hogy ne beszélgessünk a csajszival, mert akkor jövő héttől csak az egyikünknek kell menni.Igen igaza volt ,mikor megjött tényleg kint beszélgettünk dohányzás közben. Ez a mutatvány kb. 5 percbe tellett. Utána visszamentünk ,ugyanúgy dolgoztunk tovább. Aznap is megcsináltuk a normát, sőt...Kíváncsi lennék mi jár a fejében. Mire készül? Ha tényleg meg akar válni tőlem,akkor miért nem mondja meg? Bocs , ennyi munka van, a csajszi ügyesebb nálad , megbízhatóbb , különben is 20 évvel fiatalabb. Elfogadnám , mert nem lenne más választásom. De kérnék időt, hogy keressek magamnak valami mást. És akkor kerülnék nagy bajba. Mert munkahely az nincs. Illetve van felsőfokú végzettségűeknek, szakmai tapasztalattal, számítógépes ismeretekkel, idegen nyelvtudással .No ezekkel én nem rendelkezem. Keresgéltem már, nem sok sikerrel. Semmi olyat nem találtam, amihez én értenék.És, ha elég lenne az érettségi ,megtudják a koromat ,no 46 évesen te sem vennél fel alkalmazottnak. Miért a csajszi maradna? Mert van 2 gyereke, férje meg nincs.Igaz ,van barátja aki támogatja, mint egyedülálló emelt családit kap, ja és ott a gyes.Mindezek mellé kapja a fizut. Gondolom apuka is támogatja a 2 gyereket. Én meg kérjem arra a férjemet, hogy egész életemben tartson el?Amennyit kapok, abból a saját szükségleteimet sem tudom kielégíteni. Kajára sem elég, nekem is vannak csekkjeim,az utazásról ne is beszéljünk, ruhát meg nem veszek magamnak.2 hónapi táppénzre várok már fél éve. Úgy látom hiába. Izgalmas dolog ennyi idősen azon gondolkodni, mi lesz holnap?Miből fogom rendezni ,amit kell, miből fogunk megélni? Lehet, nem véletlenül kaptam agyvérzést?! Kíváncsian várom a folytatást, majd csak lesz valami... Eddig még sose volt, hogy sehogy.
sziasztok! Hahó! valamit igen csak elbasztam! vagy csak addig nyomogattam, hogy elromlott. Majd csak jön valaki, aki segít! Egyre inkább ez a véleményem,hogy senki se olvassa, de legalább kiírom magamból,ami bánt. Egyre jobban. Hogy mi bánt? :Azt hiszem már teljes mértékben meggyógyultam. Tele vagyok energiával. Dolgoznék, de lehetőséget se kapok. Hiába van munkahelyem, ahova be is vagyok jelentve. Annyi munka van, hogy 2 hetet dolgozom, 2 hét pihi. Ez azért eléggé megerőltető agyilag leginkább. Nem igazán tudom feldolgozni, hogy ha szeretnék miért nem dolgozhatok.Ja, és nem elég, hogy nincs munka, de csak azokra a napokra van fizetés is.Pont úgy, mintha az én hibámból nem dolgoznék.No ezt még csak-csak lenyelném valahogy, de amikor 2 fő ücsörög otthon meló nélkül, akkor a főnök úgy döntött ,felvesz egy 3.dik csajszit aki majd ,ha nincs semmi , akkor majd takarítgat.Havi 20 nap, napi 8 óra garantált neki.ÉRTED??? Mert én nem! Tudom, nekem kivették a fél agyamat, de akkor se!Nekem egy szót se szólt a takarításról, bár állítólag úgyse vállaltam volna. DE meg se kérdezett! Most is volt 1 hét szabi , mert nincs annyi munka, hogy jó legyen, de neki természetesen menni kellett. Az egészben a legszebb, hogy senki nem érti,miért puffogok. No TE érted? Egyre inkább azt hiszem ,hogy mindenképp velem van a baj. Csak én nem értem...A másik, hogy nem az van, hogy otthon vagy egy hétig, hanem: majd telefonálunk, hogy kell-e jönni.Minden nap lessd a telódat este 8-ig, megszólal? vagy mégsem? Pénteken nem bírtam tovább, felhívtam a főnököt hosszú tépelődés után, hogy a jövő héten mire számíthatok, úgy mint :lesz e fizetés, lesz e valami munka? Szerintem nem túl arogánsan kérdeztem meg, annyi választ kaptam, most nem tudunk beszélni, később visszahív. No most várhatok vasárnap este 8- ig . Pénteken azért szerettem volna megtudni, hogy mi van , hogy legalább a hétvégén ne ezen törjem a fejem. Szerintem ha lenne benne egy kicsike empátia, akkor behívna az irodájába, és mondana valami konkrétumot. Pl: túl öreg vagy, mióta beteg lettél nem vagy olyan gyors, (ami nem igaz,mert elvégzem a munkám, sőt többet is), ne m tartok igényt a munkádra, mert nem jól végzed....Vagy valamit legalább. És ez a dolog január óta tart, a csajszi meg 1 hónapja van velünk. Őt is sajnálom, mert neki is ciki a helyzet. No most kimegyek egy kicsit füvet nyírni, mert ugyan lenne még mit írnom, de mindjárt elbőgöm magam. Lehiggadok, azután folytatom. Csá!
nem is tudom mit írjak, úgyse olvassa el rajtam kívül senki! Reggel a kocsi ablakáról, na jó szélvédő ,kellett a jeget kapirgálnom ,most 1000fok van. Kimentem a kertbe, kiszabadítani a málnát a sok gaz közül, hát nem a fencimbe csípett egy darázs? Bosszúból jól bejöttem, és megebédeltem.Minden nap muszáj magam hülyére enni? Egyre jobban hiányzik a munkám, munkatársaim... na jó csak 1-2. Tök jó lenne, ha felhívna a főnököm :holnaptól annyi munka van, bele fogtok szakadni. Lehet, hogy marad álom? mint annyi minden.De azért én még bízom benne. Bár mostanában egyik álmom sem válik valóra...
Meggyógyultam? Vagy nem? Senki nem akar arra a kérdésemre válaszolni, hogy maradt-e valami (belül maradt), ami látható, változtam-e? Biztos ,hogy változtam ,érzem, hogy mindenki fenntartásokkal van felém. Mindenki tart tőlem, vagy csak azt hiszik, hogy fertőző a betegség. Most ott tartok, hogy várom a befejezést. Nem látom értelmét, miért kellett visszajönnöm. Úgy szeretném tudni mi értelme van?? Vagy van valami értelme?? Senki nem vár semmit tőlem. Persze, azt minden nap megkapom, hogy idióta vagyok. Minden nap főzök, minek? Minden nap takarítok, mosok, vasalok. Minden nap felébresztem a kislányt, ha kell. Ezen kívül nem történik semmi. SOHA SEMMI. Vagy csak én nem veszem észre? Egyet azért megtanultam, ami nagyon nehezemre esett. Segítséget kérni, ha kell. Így nem nagyon akarok élni! Sőt, nagyon nem.Jobb volt az a pár nap.Már elfelejtettek volna, nekem meg nem kéne itt gondolkodnom. Féltem őket, szerelmes vagyok, ...Úgy élek, mint egy szellem, élek én még egyáltalán? Senki nem vesz észre, persze mindenki köszön, és a társalgást mással fojtatja.Ez azért, ha veled történik,nem nagyon kellemes. 46 évesen nem akarok úgy élni, hogy mindenki félretesz. De már arra is gondoltam, hogy persze csak én látom így. Mindenki nyitott felém, csak én vagyok zárkózott. Ja, szex meg nem lehet, nehogy meghaljak. Hát akkor inkább...Mikor lesz már vége? MIért kellett visszajönnöm, és mikor mehetek már????Tudom válasz az nincs.
nem tudom meddig fog még fájni, de ahogy melegszik az idő, egyre jobban fáj a fejem.Szorít a klipsz.Kivetetni meg nem tudom, mert oda lesz a bal agyfelem.azóta sem tudok olvasni, illetve tudok, csak értelmezni nem tudom. A számolás meg katasztrófa Szeretném visszakapni az életem.Dye azt hiszem , megmutattam milyen erős vagyok.Túléltem a halálomat. Nem érzem jól magam, fáj a fejem,és nem tudom miért kell még ittlennem...Aki fontos nekem, mindenkinek megszorítottam a kezét.
no most van az amikor köpni-nyelni nem tudok.gyerekeim úgy eltüntek itthonról, mint a sicc...hazajöttek, ettek, ittak és elmentek koncertre. Én meg itthon pislogok. Tomónak ma van a szülinapja..millió puszi <3 bárki bármit mond én kedvelem.Van neki egy felesége, aki szült 3gyermeket,édesek!Ha nem lenne jó ember, nem lenne 10 éve kitartó felesége.Aki minden este, csak arra vár hogy hazajöjjön.
ismét itt vagyok! nem nagyon történik velem semmi.még munkám sincs, tehát mostanában mos, főz, takarít üzemmódra kapcsoltam. bosszant, hogy még mindig rettentően fáradékony vagyok, kicsit türelmesebbnek kellene lennem magammal. ez igen nehéz. megnéztem, hányan olvasták eddig, amiket írtam :volt bejegyzés amit 20-an. lehet mind a 20 én voltam? hihihi esténként, már jó amikor mindenki itthon van. napközben nagyon nehéz egyedül. olyan dolgokba fogok, amivel egyedül is boldogulok. természetesen a kutya aki házat őriz, csak akkor ugat, ha pihenni szeretnék. ha szólok neki, nagyon büszke magára, hogy mindenkit elijesztett, igaz senki nem jár az egész utcában. imádom! ezt a ronda, büdös cigarettát is le kellene tennem. nem igazán megy. hozott a jézuska egy kenyérsütőt, most minden 2 nap fokhagymás kenyeret sütünk :-)
Egészen idáig nem tudtam belépni, mert elfelejtettem a nevet, jelszót mindent! De most eszembe jutott. Tisztulnak a dolgok, lehet, hogy holnap már zongorázni fogok? Az történt...érdekel valakit egyáltalán? Azért leírom, hátha. Éltem az életemet,boldogan.Minden rendben volt, család munka szórakozás azután okt. 05.-én agyvérzést kaptam. Összedőlt az egész életem, egy perc alatt. Reggel elmentem dolgozni, útközben bedugult a fülem. Nyeltem hátha jobb lesz.Elkezdett fájni a fejem, hátul a tarkómnál kétoldalt, majd elöl szorított és jöttek fehér kis pöttyök. Mindez vezetés közben. Gondoltam, most nem ájulhatok el ,nyomtam a gázt. Beértem ,szóltam a páromnak, most azonnal orvoshoz kell menni. Orvos elküldött: egy kis fejfájás..Cic cic. Egy kis protekcióval Dokihoz kerültem, aki megvizsgált, még a vérnyomásomat is megmérte és beutalt. Este 8-kor nínózó mentővel érkeztem a kórházba. Semmi gond pár vizsgálat,megnézik mi a gond, megoldják. Sikerült is 3 napi altatás után. 1 hét az intenzíven.Akkor ijedtem meg mikor bejött a család és megláttam az arcukat. Még 1hét fekve, mert fejnehéz voltam. Kivették a rossz dolgot a fejemből és berakták a jót. Most itthon gyógyulok.Nagyon unalmas, de napról-napra több mindent tudok csinálni. Első nap még a zoknimat se tudtam felvenni, csak segítséggel. Tegnap már lenyírtam a füvet egyedül.Lassú vagyok, de próbálkozom visszatérni az életbe. A szerencsém, hogy nem bénultam le mindenem működik, pár dolgot elfelejtek, segítséget kell kérnem sokszor,de vannak akikre számíthatok. A család előtt le a kalapot...KÖSZI! Még 3 hét ,azután kontroll. Fogok tudni dolgozni? Lesz-e munkahelyem? Jó leszek még valamire? Sok kérdésem van. Valami dolgom van még,ha ittmaradtam. Amit eddig tettem minden kész, mehettem volna... A bosszantó az, hogy többen megkérdik, meg fog ismerni, tud beszélni, emlékszik rám? Itt vagyok, kérdezd tőlem! Attól még ,hogy afél agyamat kivették csak az agyrák fog éhenhalni. Én egyre jobban leszek. Remélem a bal szemem is jobban lesz. Az még nem igazán működik. Fölötte műtöttek. Hol bedagad, hol nem látok vele. No ennyi a történet. Kíváncsian várom a folytatást. Próbálok hasznos lenni, ha már itthon lopom a napot. Halászlé, rakottkrumpli, vasalás. És sok-sok alvás mert rettentő gyorsan elfáradok. Így a végére valami bíztatót? HAJRÁ!!!
mindenkinek boldog karácsonyt kívánok! vagy még boldogabbat mint az enyém!úgy történt,hogy: megfogadtuk életemmel, nem húzzuk fel magunkat, se egymást. vasárnap elmentünk beszélgetni a jézuskával,nem voltunk nagy igényűek, szépen óvatosan, jól meggondolva válogattunk.mindenkinek olyat,amit tud használni, vagy nem. amire szüksége van, vagynem. vagy csak amire vágyik. no találtunk is mindenféle-fajta jóóóó kis ajándékokat. mi rohadtul meg voltunk elégedve magunkkal,be is csomagoltuk a dolgokat. ahova hívtak, oda elmentünk, mindent megettünk,amit elénk raktak, mindent megittunk, amit kitöltöttek. szépen válaszoltunk, ha kérdeztek,így jól eltelt az este. itthon már csak a hasunkat fogtuk, és rengeteg szódát ittunk. ma már megy a pihenés ezerrel, mert hétfőn dolgozni megyek. mindenki rettentően sajnál, én viszont örűlök neki , hogy legalább van munkám. van mit csinálnom. a többiek reakcióját nem nagyon néztem, de a gyermekeknél, úgy láttam, bejött a karácsony, úgy az ajándék vizípipa, mint a kaja amit nem cifráztunk el. halászlevet rendeltünk, tatárbifszteket kevertünk,majonézes kukorica rántott hallal, egy kis diós ,mákos, gesztenyés beiglivel a végén. kell ennél több a boldogsághoz?? én nem is vártam ajándékot ,mégis kaptam. igazi csizmát, amit hordani is fogok, egy csomó könyvet csokikát még egy bébi rémszarvast is aminek még nem nőtt ki az agancsa. köszönöm mindenkinek, akitől kaptam ajándékot, meg aki üzenetet küldött, meg annak is aki gondolt rám. remélem vannak nem kevesen. no így a végére egy kis bíztatót : HAJRÁ!!!!!
szijja. itt vagyok.nagyon bírom a kölkeimet, ahogy nyalják egymást. kata ma du. el akart menni pestre cseni levitte a vonathoz. ezt ugyanúgy fordítva is megkapja. nagyon tetszik, hogylesik egymás gondolatát is.(szinte) nem nagyon jut más az eszembe.szeretnék igaziból dolgozni, olyan helyen, ahol számítanak rám, ahol nem értenek félre, ahol feladatokat bíznak rám,nem csak hogy címkézzek meg 5000db bármilyen terméket, nyomás haza.no nem tudom, hogy úgy igazán érthető volt-e,aki ismer megérti.most mondok valami bíztatót: HAJRÁ!!!!!
Halihó! Itt vagyok ismét!Jó nem? nekem nagyon! Várom már a szeptember végét, jöjjön az izgalom...Szüreti felvonulás,ahol Apácska a kisbíró,autórodeó,indul Pisturka,Tomó,Józsika, Viki nem tud de majd legközelebb,
Deák Bill koncert,(ha az egészsége engedi)legyen vele az én istenem!
Múltkor Csennel aki az én egyik gyermekem,kideríttetük munka közben, miből csinálják Finnországban a Vodkát:Jégből,meg rémszarvasból. Mert ott sem a burgonya, sem a gabona nem terem meg.De egy kis cukrot kell hozzá adni mindenképp az alkoholtartalom miatt.
no még mi történt? Hmh? A vizipipáról szeretnék többet megtudni...Előről,mi az?
Ma van a magyar dal napja, tehát reggel óta zenét hallgatok, remélem a szomszédok megbocsátják!!!Ferenczi Gyurit,Ladánybenét, Billt,Kakaós Keszeget(nagyon jóóóó!)
tudom,ez kicsit durva:funky,reggae,blues... DE ha én ilyen vagyok?? SOSE VOLT MÉG ILYEN JÓÓÓ!
remélem még lesz, egyszer csak?
régi bejegyzések | a blog kezdőlapja
copyright | design: Beau de Noir, fotó: Irum Shahid (sxc.hu), freeblog sablonosítás: Amby